Loading…

INTIM SZFÉRA


„Vajon megszűnnek-e a világ bajai azzal, hogy én hazaértem?”(i)


Az intim szféra szószerkezetet nemcsak a mássalhangzó-torlódás miatt nehéz kimondani, hanem azért is, mert jelentését – Magyarországon legalábbis – elbizonytalanították azok a
szerkesztők, akik a BRAVO újságban, vagy felnőtteknek szóló reklámmagazin változataiban a szex, szerelem kimeríthetetlen témáit és a kapcsolódó egészségügyi problémákat kitárgyaló rovatok címeként használták. Pedig az intim szféra szintagma ennél egy jóval kiterjedtebb jelenségre utal: a privát életvitel érinthetetlen lényegére, arra a személyenként változó méretű zónára, amelybe a közhatalom semmilyen esetben sem hatolhat be.

A menedék című kiállítás középpontjában is ez a fogalom áll. A bemutató címe és a galéria padlójára festett lakásalaprajz is Lars von Trier Dogville-jére utal(ii), ezért azok kedvéért, akik
esetleg nem látták az itt többszörösen megidézett filmet, nagyon röviden összefoglalom a tudnivalókat róla: (Spoiler alert!) Dogville egy szegény emigránsok lakta bányászfalu a
harmincas évek Amerikájában. Ebbe a közösségbe érkezik üldözői elől menekülve Grace (nevének jelentése: kegyelem, egyébként Nicole Kidman játssza, zseniálisan). A fiatal, csinos
nőt a falu lakói egy tanácskozást követően befogadják, és menedéket nyújtanak neki az őt üldöző gengszterek elől. Cserébe Grace mindenben a segítségükre lesz. A kezdeti apró
szívességek azonban egyre nagyobb áldozatokká válnak, majd különféle erőszakos helyzetekké fajulnak. Grace teljes kiszolgáltatottságában rabszolgává válik.

A Dogville-ben a kezdetektől fogva betekintést kapunk a falu lakóházainak összes helyiségébe, mivel azokat csak – a már említett, és itt megidézett módon – a földre festett
alaprajzok és a színészi alakítások jelzik. Ezt látva egy olyan helyzetbe kerülünk, amely figyelmünket folyton arra irányítja, hogy voyeurként működünk, hogy filmnézőként úgy
általában átlátunk a házfalakon, odabent bámuljuk a szenvedő betegeket, a szerelmes ágyjeleneteket, a családon belüli erőszak különböző formáit, stb. Bertolt Brecht elidegenítő
effektusoknak nevezett dramaturgiai és színpadi eszközeinek bevezetése óta a színházi néző sosem ülhet nyugodtan egy ilyen fejből kinézős helyzetben (persze attól is függ, hogy épp
melyik színházba megy). A filmnézőt viszont mindeddig kevés nagyjátékfilm zavarta meg a passzív szemguvasztásban, és késztette kemény önreflexióra. A Dogville ilyen, ott vagyunk a városlakók intim szférájában, és onnan nézzük végig, hogyan semmisítik meg fokozatosan a menekült, otthontalan Grace saját, személyes terét.

A menedék kiállításon bemutatott művészek „az otthon esztétizálását és a kint kizárhatatlanságát humoros, ironikus hangvételben dolgozzák fel” – írja a kiállítás kurátora a
kapcsolódó hand-outban. A Dogville esetében egy dolgot biztos nem lehet csinálni: nevetni, miközben nézzük. Hiányzik az a felszabadító érzés, amit az itt látható munkák valamilyen
módon fel-fel ébresztenek bennünk. Persze nem arról van szó, hogy elviccelik a témát, egyszerűen más a hangvételük, de ugyanúgy az intim szféra problémakörébe tartozó
kérdésekkel foglalkoznak, mint a Trier-film. Hogy például a köztéren milyen üzenet furakodhat át az egyénenként eltérő információs védőburkokon – egészen akár a lélekig –, és
kerülhet haza témaként az esti vacsora mellé? Hogy milyen esztétikus leplekbe lehet csomagolni, vagy milyen elfogadható indokokkal lehet legitimálni a szexuális célú
kizsákmányoláson alapuló pornóipar termékeit? Hogy tekinthetjük-e a horizont vagy egy táj látványát, amihez érzelmek, emlékek fűznek az intim szféránk részének, és mit tehetünk, ha azt valamilyen okból megváltoztatják? Hogy kinek mit jelent a „haza” kifejezés? Hogy mit érzünk, ha tudjuk, hogy valaki azért nincs otthon, a házában, a saját intim szférájában, mert az már fizikailag megsemmisült? Hogy ki ítélhet el kit a társadalmi felelősségvállalás témakörében, és milyen jól bevett, sokszor önámító stratégiák léteznek az egyén
lelkiismeretének ideiglenes megnyugtatására? Hogy a saját lelkiismeretünk gyötrése elől van-e menedék, és ha igen, az kinek jó?

Mucsi Emese

(i) Idézet A menedék kiállítás kurátori szövegéből, szerző: Török Tünde. (A menedék, MyMuseum Galéria, 2019.
04. 05. – 05.26.)
(ii) l. Dogville – A menedék (2003, r.: Lars von Trier)